Megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi regionális egyeztető tanácsa – jelentette be Szabó László, az EMNT új közép-erdélyi regionális elnöke és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt alapító alelnöke szerdán, kolozsvári sajtótájékoztatójukon. A tanács feladata az EMNT közép-erdélyi területi szervezetei tevékenységének összehangolása, illetve a közös érdekképviselet elősegítése lesz.
Szabó Lászlót az EMNT Országos Küldöttgyűlése folyó év december 10-én választotta meg a közép-erdélyi régió elnökévé. Szabó az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt viszonyáról elmondta: a két szervezet partnerségben, egymást kiegészítve, a civil társadalom illetve a politika eszközeit használva tevékenykedik. „Minket egy tőről metszettek, a céljaink azonosak, csak az eszközök mások” – fogalmazott a régióelnök.
Gergely Balázs leköszönő régióelnök a közeljövőben a Néppárt Kolozs megyei szervezeteinek megalapítását irányítja. Elmondta: az EMNT segítsége nélkül a Néppárt nem jut messzire, ezért számít a szoros együttműködésre. „Eredményes és lelkes évet tudhatunk magunk mögött, és itt nem csak az idei Kolozsvári Magyar Napok sikerére gondolok. Köszönöm a csapat munkáját, és hasonló sikereket kívánok az újévre is” – összegzett Gergely.
A regionális egyeztető tanács december 20-i, keddi alakuló ülésén ügyvezetőnek Szabó Lillát, az EMNT Kolozs megyei szervezetének alelnökét választották. A napirendi pontok között szerepelt többek között a megyei szervezetek tevékenységi beszámolója, valamint a jövő évi programtervek ismertetése. Az EMNT Kolozs megyei szervezetének következő rendezvénye január 13-án, az 1568-as tordai országgyűlésre való megemlékezés lesz. A tavalyi év legsikeresebb akciói között a Kolozsvári Magyar Napokat és a közép-erdélyi régió öt irodájában (Kolozsvár, Nagyenyed, Bethlen, Déva és Nagyszeben) működő, a honosításban segítséget nyújtó Demokrácia Központok tevékenységét említették.
Az alakuló ülésen meghívottként részt vett Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Mátis Jenő, az EMNT gazdasági alelnöke, Bozsó Imre Lehel az EMNT ifjúságügyi alelnöke, valamint Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alapító alelnöke is.