Továbbra sem lesz ingyenes a tömegközlekedés a marosvásárhelyieknek

A megyei tanács keddi ülésén a helyi közszállítás költségvetésének kiegészítéséről is tárgyaltak, valamint felmerült Peti András javaslata is, miszerint ingyenessé kellene tenni a tömegközlekedést a marosvásárhelyiek számára.

26-os-busz

A közszállítási vállalat igazgatója, Tatár Béla ezt elképzelhetetlennek tartja.

Az igazgató szerint azért nem valósítható meg a javaslat, mert az elkövetkezendő években 40 új autóbusz megvásárlására lesz szükség, továbbá mindazoknak, akik igénybe veszik a közszállítást, csak egyharmada nem részesül semmilyen kedvezményben.

Peti András már korábban is beszámolt kezdeményezésről, miszerint azt szeretné, ha a tömegközlekedés teljesen ingyenessé válna a marosvásárhelyiek számára. Ennek következtében vélhetően többen vennék igénybe a szolgáltatást, így az autós forgalom is csökkenne. Elmondása szerint, ehhez körülbelül 10 százalékkal kellene kiegészíteni a helyi közszállításnak fizetett támogatást.

A keddi ülésen megszavazott költségvetés-kiegészítés értelmében, a helyi tömegközlekedési vállalatot további 3 millió lejjel támogatják. Egyelőre ismeretlen mire különítik el ezt az összeget, a vállalatnak azonban nem titkolt szándéka elektromos autóbuszokat vásárolni.

Ingyenesen továbbra is csak a nyugdíjasok és a diákok utazhatnak Marosvásárhelyen.

Share this post

PinIt
scroll to top