Továbbra sem veszik komolyan az 112-es segélyhívót

A hívások 75%-a hamis, illetve vaklárma – nyilatkozta Sergiu Oltean, az 112 segélyhívó központ belső koordinátora. A központ dolgozói naponta körülbelül 3600–3700 telefonhívást regisztrálnak, ezek nyomó többsége azonban fölösleges riasztás.

Sergiu Olteanu hozzátette, tavalyhoz képest idén alig csökkent a hamis riasztások száma. Az 112-t továbbra sem veszi komolyan a betelefonálók többsége.

A koordinátor szerint több módszert is bevetettek a „szórakozók” szűrésére: róttak már ki büntetéseket, mint ahogy helyhez tudják kötni a bejövő hívásokat és „bombázni” is tudják az illetőt különböző szöveges üzenetekkel, amelyek segítségével tulajdonképpen leblokkolják a készülékét annak, aki nem a megfelelő célból tárcsázza az 112-t – de úgy tűnik, nem sok eredménnyel.

A marosvásárhelyi 112 segélyhívó központ 2005 óta működik, és ez az egyetlen integrált segélyhívó az országban. Ez azt jelenti, hogy a csapat tagjai között létezik legalább egy képviselő mindegyik szolgáltatás (elsősegély, őrség és biztonság) számára, külön-külön.

Share this post

PinIt
scroll to top