Idén átfogó városszépítési projektbe kezd a szovátai önkormányzat: úszóhidakat építenek a sós tavakon, az erdőn átvezető sétányokat létesítenek, a tavak partját ösvényekkel látják el, ugyanakkor egy 28 méter magas kilátót is emelnek, amelyről belátható lesz Szováta és környéke.
Az infrastruktúra helyreállítása után Szováta vezetősége újabb fejlesztési programot indít, amelyben ezúttal a látványosságra és az esztétikumra fektetik a hangsúlyt. A fő cél az, hogy minél több turistát magához vonzzon az üdülőváros.
Jelen pillanatban a finanszírozást alátámasztó szerződés megkötésére várnak a felek. Az aláírás során 7,4 millió lejjel gazdagodik majd a város.
Péter Ferenc, Szováta polgármestere úgy nyilatkozott, a szerződés megkötése után a versenytárgyalásokat bonyolítják le. A munkálatokhoz pedig még ebben az évben hozzálátnak. A városfő hozzátette, ami kilátó torony felépítését illeti, ehhez is hozzáfognak az idén, a befejezésére viszont csupán a következő szezonban kerül sor.


