A ma tartott Helyi Tanács-ülésen egy új törvényt is megszavaztak, a szabálytalanul parkoló személygépkocsik közterületekről való elszállítására vonatkozóan.
Lucian Loghin, Cornel Brişcaru és Olimpiu Sabău Pop szociál-liberális tanácsosok javaslatára, az autók begyűjtését a Helyi Rendőrség végzi majd, a Marosvásárhelyi Forgalmi Rendőrséggel közösen. Maga az elszállítás egy magáncég feladata lesz.
Az új rendelet értelmében, a pórul járt sofőrökre szabott pénzbírság 50%-a kerül majd a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal kasszájába.
A büntetések összegén is módosítottak: 300 lejt (ÁFA nélkül) kell fizetni a személygépkocsi elszállításáért, 50 lejt autónként (ÁFA nélkül) a 6 órányi tárolásért, valamint 75 lejt (ÁFA nélkül) napjára – azaz a gépkocsi több mint 6 órányi megőrzéséért.
A kezdeményező, Olimpiu Sabău Pop kijelentette, szerinte a törvény illegális paragrafusokat tartalmaz. Maria Cioban, a város titkára azonban azt állítja, a régi törvény illegális voltát csakis egy törvénybíró jelentheti ki.
Legfrissebb hírek
Olimpiu Sabău Pop azzal indokolta állítását, hogy az efajta jogszabályokat a Kormány által visszaigazolt szabályzattal lehetne csak végrehajtani. A Helyi Tanács viszont nem rendelkezik ilyen dokumentummal. Aztán, egy Temesvárról Marosvásárhelyre érkező sofőr honnan fog értesülni a Helyi Tanács-kitalálta törvényekről? Másrészt pedig, a büntetés befizetése olyan, mintha egy kft-nek törlesztetnénk a számlát – fogalmazott a tanácsos. Hozzátette, nem tudja elviselni ezt a helyzetet, ezért kérte a törvénybe ütköző szabály érvénytelenítését.
Cornel Brişcaru megerősítette, csakis az a magáncég profitál ebből az autó-elszállítási történetből, amely jelen pillanatban is foglalkozik vele. Hozzátette, így az autók törvénytelen begyűjtése aféle vadászat a város polgárai ellen.
Valentin Bretfelean, a Helyi Rendőrség vezetője azonban kijelentette, akármilyen autót nem szállítanak el a közterületekről. Csakis azokat gyűjtik be, amelyek parkolása törvénytelen, illetve elhagyatottak, gazdátlanok. Olimpiu Sabău Pop kijelentésére reagálva pedig hozzátette, ha nem ismered a törvényt, az még nem old fel téged a cselekvés alól.