Újabb beruházások a repülőtéren

A Maros Megyei Tanács tegnapi közgyűlésén jóváhagyta a repülőtér számára annak a beruházásnak a megvalósítását, amely a schengeni övezeten kívül eső országokból érkező személyek ellenőrzése céljából az utasok fogadására kialakított rendszer átszervezéséhez szükséges. A berendezéseket és az átalakítási munkálatokat a megyei közgyűlés illetve a repülőtér finanszírozza.

Románia hamarosan a schengeni övezethez csatlakozik, ezért a marosvásárhelyi repülőtérnek is, amely nemzetközi járatokat fogad, át kell alakítania vámrendszerét és beléptetési feltételeit, hogy megfeleljen az uniós szabályoknak.

A beruházás megvalósításának szükségessége vitathatatlan, a repülőtér idei költségvetésébe már belefoglalták azokat az összegeket, amelyek a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez voltak szükségesek. A terveket készítő Proiect Kft. két változatot is ajánlott, ezek közül a másodikat tartja mind esztétikai, mind gazdasági szempontból előnyösebbnek.

Lokodi Edit tanácselök a tegnapi közgyűlésen meglepetésének adott hangot, mondván, hogy 2009-ben értesült a tervről, de csak e hét elején kapta meg a beruházásra vonatkozó határozattervezetet. „A reptér az évek folyamán a megyei tanács költségvetéséből modernizálódott, évente az uniós normákhoz kellett igazodnia, ami újabb és újabb beruházásokat tett szükségessé.

Amikor azt hittük, hogy felszusszantunk és most már aránylag modern szolgáltatásokat biztosít a reptér, mivel Románia schengeni határ lesz az uniós és nem uniós országok között, újabb működési rendszert kell kialakítani a nem schengeni országokból érkező utasok ellenőrzésére. A vámtörvény, a határátlépési törvény ezt megköveteli. A 2 millió lej értékű beruházás felét a röptér, felét a tanács biztosítja. Augusztus folyamán költségvetés-kiegészítést kell eszközölni, hiszen erre a projektre nem kaptunk pénzt a kormánytól” – mondotta Lokodi Edit.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Forrás: Népújság

    Share this post

    PinIt
    scroll to top