Újabb epizód: útmenti fametszés

Pár napja figyelhető meg, hogy a megye útjain metszik a fákat. Szabó Árpád, a Megyei Tanács alelnöke szerint az intézmény programjáról van szó.

A szekelyhon.ro hírportálnak szolgáltatott információk szerint idén legalább a megye főbb útjain szeretné a Tanács rendbetétetni az árkokat és a fák koronáit, ugyanakkor kiírttatni a bokrokat, valamint lenyíratni a vadhajtásokat. Ha mindezzel megvolnának, és az ágakat is eltakarították, akkor sor kerülhet akár a fatörzsek lemeszelésére is – magyarázta az alelnök. Hozzátette, a megbízott vállalat határozott utasításokat kapott a feladatok minőségi és haladéktalan elvégzésére.

Az utasítások, illetve az eredmények pedig remélhetőleg nem lesznek a múlt hónapi, Nyárádszereda és Jobbágyfalva között végzett barbármunkához hasonlatosak. A két település közti útszakaszon ugyanis az összes diófát kivágták arra hivatkozva, hogy a koronájuk zavarta a magasfeszültségű drótokat. A fák azonban még nem is érték el a három méter magasságot! Ugyanakkor szakszerűtlen volt a cég munkája is, mivelhogy egyes fákat derékban, másokat a talajtól egy arasznyira vágtak el. Nem beszélve arról a nyárádszentmártoni fenyőfáról, amelyet négy méter magasságban vágtak ketté, a levágott részt pedig még a földre sem döntötték.

Share this post

PinIt
scroll to top