Ezúttal a zöld övezetek fáinak ápolásába, pontosabban a kivágásába kötött bele több marosvásárhelyi nonprofit környezetvédelmi szervezet. Az önkormányzat hiába állítja, hogy a kivágott fák csak akadályozták a forgalmat, a szervezetek mindenképpen vizsgálatot indítanak az ügyben.
Ennek értelmében, a „Nap Völgye” Egyesület holnap nyújtja be a feljelentést az önkormányzat ellen, miközben a „Civitas Nostra” Egyesület tüntetésre szólítja a marosvásárhelyieket, amelyet csütörtökön tartanak majd a Bolyai téren.
Călin Tocaciu, a „Nap Völgye” elnöke úgy nyilatkozott, szerinte törvénytelen módon vágták ki a fákat Marosvásárhelyen. Emiatt fog nyomozást indíttatni, valamint azért is, hogy bebizonyítsa, az önkormányzat nem egyszer szegte már meg a fakivágásokra vonatkozó szabályokat. Azt állítja, a Polgármesteri Hivatal tönkretette a város fáit azáltal, hogy ok nélkül megcsonkította azok koronáit.
Ezzel párhuzamosan, a „Civitas Nostra” engedélyt kér a csütörtöki tüntetésre. Hogy megtarthatják-e, az remélhetőleg holnap dől majd el. Varga István, az egyesület tagja úgy nyilatkozott, csendes tiltakozó akciót terveznek, gyertyákkal, amelyeket a Bolyai téren kivágott fák törzsei mellett gyújtanak majd meg.
A botrány a hétvégén (a Bolyai téren) kivágott hét hársfától indult. Ezeket az önkormányzat sürgősségi rendelet alapján vágatta ki. Florica Savu, a Polgármesteri Hivatal zöld övezetek berendezésére és ellenőrzésére vonatkozó osztályáról úgy nyilatkozott, a törvény megengedi, hogy olyan fákat iktassanak ki, amelyek gátolják és veszélyeztetik a forgalmat. A szóban forgó hársfák pedig nemcsak hogy közel voltak az úthoz, hanem a gyalogosjárda közepén is nőttek.
A Környezetvédelmi Őrség azonban utánanéz az ügynek, és ha kell, büntetni is fogja a Polgármesteri Hivatalt a jogtalan tettéért – rendelte el a környezetvédelmi miniszter.
Marosvásárhelyen jelenleg több mint 300 fát vágatna ki az önkormányzat, ugyanakkor több 10-re vár még a „koronaformázás”.