Újra elláthatja hivatali feladatait Borboly Csaba, Hargita megye vezetője

Hétfőtől újra elláthatja hivatali feladatait Borboly Csaba, a székelyföldi Hargita megyei tanács elnöke. Éjfélkor lejárt a politikus ellen hozott bírósági intézkedések hatálya, és az ügyészség nem kérte meghosszabbításukat.

MTI Fotó: Boda L. Gergely

MTI Fotó: Boda L. Gergely

A hivatali visszaéléssel gyanúsított politikus ügyvédje, Sergiu Bogdan az MTI-nek elmondta, hétfőtől az a korlátozás is hatályát vesztette, hogy Borboly Csaba nem hagyhatja el az országot. Az ügyvéd szerint az ügyészség folytatja a vizsgálatokat, és ezek eredménye alapján dönti el, hogy emel-e vádat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa ellen.

Borboly Csaba az MTI-nek elmondta, reggel visszatért a hivatalába, és az elmúlt három hónap ügyeit tanulmányozza. Az önkormányzati vezető meghatónak találta azt a szolidaritást, amelyet az ellene folyó ügyészségi vizsgálat során tapasztalt. Megjegyezte, negyvenezer aláírás gyűlt össze azokon az íveken, amelyeken a kezdeményezők azt kérték, térhessen vissza a hivatalába. Hozzátette, nemcsak az RMDSZ, hanem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) tagjai is gyűjtötték az aláírásokat.

Borboly Csabát május 13-án hivatali visszaélés, okirat-hamisításra való felbujtás, hamisítás, csúszópénz elfogadása és hamis feljelentés gyanújával vette őrizetbe a korrupcióellenes ügyészség, a bíróság azonban elutasította az önkormányzati vezető és társai előzetes letartóztatását.

A vádhatóság szerint az önkormányzati elnök indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselő irányítása alatt működő cégnek. Borboly Csaba koholmánynak tartotta a vádakat. Az MTI-nek korábban elmondta, a vitatott 2010-es útépítések hasznát ma is élvezi Hargita megye közössége.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Share this post

    PinIt
    scroll to top