Újra kápolna áll a székelyföldi Bekecs-tetőn

Szent Kereszt néven új kápolnát avattak az elmúlt hétvégén a Székelyföldön, az 1080 méter magas Bekecs-tetőn – írja a Krónika című kolozsvári napilap pénteki számában.

Az új kápolna a Felsőnyárádmente Kisszentföldnek nevezett térsége fölött emelkedő hegyen a 18. században lepusztult, majd széthordott kápolnát hivatott pótolni.

A zarándokhely új szakrális épülete egyházi, civil, önkormányzati, testvértelepülési és vállalkozói összefogással jöhetett létre.

Az egyházi krónikák szerint a nyárádmentiek már évszázadokkal ezelőtt évente kétszer zarándokoltak el a Szent Antal tiszteletére emelt egykori kápolnához. Ezt megtehették mindaddig, amíg a búcsúhely a hanyagság áldozatává nem vált.

A harangot ugyan sikerült megmenteni, és a búzaházi templomba menekíteni, ám a köveket a környékbeliek széthordták. Egy kő azonban megmenekült, és a nyárádselyei templom falába építve, feliratán keresztül hirdeti: „1600. Az bekecsi kápolna köve JHS.” – olvasható a napilapban.

Forrás: MTI

Share this post

PinIt
scroll to top