Újra teltházak a Tompa Miklós Társulat előadásain

A ŠVEJK című komédia premierjén már megtörtént a csoda: újra kisgyermekek ücsörögtek a színpad szélén, és onnan követték az előadást, miközben szüleik a széksorokban szórakoztak – amint azt a közbetapsolások és nevetések jelezték.

És – ha szabad így fogalmazni – a csoda folytatódott: a második előadáson újra teltházas közönség nézte végig a „derék katona” színpadi történetét. A bérlet-tulajdonosok mellett szabadárúsításban jegyet váltók is akkora számban jelentkeztek, amilyenre csak letűnt, „jobb időkben” volt példa.

Bízunk abban, hogy a feléledt színhzbajáró kedv nem lankad, és a továbbiakban is sokan lesznek kíváncsiak Jaroslav Hašek – Spiró György ŠVEJK című komédiájának előadásaira, amikoris Kincses Elemér rendezésében újból színpadon láthatják címszerepben Gáspárik Attilát, mellette pedig a Tompa Miklós Társulat jeles művészeit és a Művészeti Egyetem hallgatóit.

A ŠVEJK 2010. november 3-án szerdán (bérletszünet) és 7-én, vasárnap (Kovács György bérlet) este 7 órától tekinthető meg újra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében.

Share this post

PinIt
scroll to top