Ünnepeljünk együtt a Magyar szabadság napján!

Március 15-én 12 órától a Bernády téren, a Bem- emlékplakett koszorúzására kerül sor. Ezzel emlékezünk Bem Józsefre, aki 1848 júliusában Teleki Domokos házában szállt meg majd innen indult Petőfi Sándor kíséretében a fehéregyházi csatába.

marcius15-2014

14 órától, a Postaréten a Székely vértanúk vesztőhelyénél teljes pompájukban vonulnak fel a Maros megyei hagyományőrző huszárok Miholcsa József, az erdélyi huszárcsapatok parancsnokának vezetésével. Az ünnepségen résztvevők a huszárcsapatok bemutatása mellett, közelről is megnézhetik Bem József kardját is. Eddig még soha nem hallott, tizennégy Maros megyei hivatásos kórus felállásban szólalnak meg több száz torokból a jól ismert Kossuth nóták; a Szózat és nemzeti himnuszaink. A színes kulturális műsort és ünnepi beszédeket koszorúzás követi.

Délután 18 órától a Könyv és gyertya ünnepi gálával folytatódik a március 15.-i rendezvénysorozat a Kultúrpalotában. A rendezvényen kitüntetik azokat a Maros megyei személyeket, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. A kitüntetés 1990. február 10-én, a kisebbségi jogok védelméért meghirdetett könyves-gyertyás néma tüntetés emléke előtt tiszteleg. A díjátadót követően a magyar szabadságharc ihlette költemények hangzanak el Győrfi András,Kilyén Ilka, Sebestyén Aba,Tollas Gábor marosvásárhelyi színművészek előadásában. A műsor keretében Buta Árpád Attila énekes is fellép. A gálát a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes fellépése zárja, akik a Duna televízió Fölszállott a páva tehetségkutató műsorába bejutottak az elődöntőbe.
A belépés díjtalan.

Ünnepeljük idén is együtt március tizenötödikét a Magyar szabadság napját!
Huszonöt éve mindig a magyarokért!

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Közlemény

    Share this post

    PinIt
    scroll to top