Az elmúlt napokban a ködös idő miatt a marosvásárhelyi repülőtérről késve szállt fel néhány gép, és néhány járatot töröltek. Miért húzódott el a vakleszállást elősegítő berendezés beüzemelése? – kérdeztük dr. Kolozsváry Zoltán mérnököt, a repülőtér igazgatótanácsi tagját.
– A vakleszállást elősegítő berendezés 2009 nyarán érkezett meg, miután hosszú időn át szorgalmaztuk beszerzését. Borbély László miniszter közbenjárásának is köszönhető, hogy a Légügyi Hatóság végül is jóváhagyta a beruházást. Miután a berendezést leszállították, a Légügyi Hatóság különféle méréseket végzett, megállapítva, hogy a talaj egyenetlensége problémát jelent, hiszen a berendezés emiatt téves információkat továbbíthat a repülő radarjának. Emiatt a repülőtér melletti területen egy árkot be kellett fedni és a talajt el kellett egyengetni. A munkálatokat a megyei tanács finanszírozta. A talajmunkákkal elkészültek, így most már a további lépéseket a Légügyi Hatóságnak, azaz a Romatsának kell megtennie.
– Egy fél évbe telik, míg egy ilyen munkálatot elvégeznek? Talán kissé jobban is lehetett volna igyekezni a gép beüzemelésével, hiszen köztudottan ősszel és tavasszal a köd miatt gyakran kell törölni a járatokat.
– Nem olyan egyszerű a dolog, a Légügyi Hatóság ugyanis csak szeptemberben közölte azokat a paramétereket, amiket biztosítanunk kell a berendezés üzemeltetéséhez. A megyei tanács elég gyorsan lépett, annak ellenére, hogy az a földterület, amely problémás, nincs az önkormányzat tulajdonában. Miután a szükséges beleegyezést megkaptuk, elég hamar elvégezték a munkálatokat. Rettenetesen lassan megy minden, ami a hatóságoktól függ. Feltételezhetően ebben az esetben innen-onnan be is tartottak a repülőtérnek, gondolok itt a kolozsvári röptérre. A vakleszállást elősegítő berendezés beüzemelésének határideje egyébként március 11. Nagy a valószínűsége, hogy ezt sikerül tartani, hiszen hamarosan minden engedély rendben lesz. A Légügyi Hatóságnak a szóban forgó berendezéseket megjelenítő, időszakosan felújított térképén a marosvásárhelyi légikikötő már szerepel, a berendezést is beszerelték az erre a célra kialakított helyiségbe, és teljesen üzemképes. Ez a berendezés fontos, hiszen hozzásegíti a repülőgépet – ha annak is megvan hozzá a kellő felszereltsége –, hogy ködös időben is biztonságosan leszálljon. Tulajdonképpen három tényezőről van szó: egyrészt a földi irányításról, másodsorban a repülőgép műszaki felszereltségéről, hiszen műszereinek érzékelniük kell a földi jelzéseket, azokat megfelelőképpen fel kell tudják dolgozni és aszerint irányítani a leszállást, és végül a pilótának is rendelkeznie kell megfelelő jogosítvánnyal valamint gyakorlattal. A mai légi forgalomban levő utasszállító gépeknek megvan e berendezésük, a pilóták többsége is rendelkezik a jogosítványokkal.
– Ha már a kolozsvári légikikötőt említette, meddig jutottak a tavaly nyáron megkezdett tárgyalások?
– Pillanatnyilag ott tartunk, hogy történt egy elvi megegyezés, még tavaly szeptemberben. Év végén a Kolozs Megyei Tanács azzal az ajánlattal kereste meg a Maros megyei önkormányzatot, hogy megvásárolnák a marosvásárhelyi repülőteret. Ezt az ajánlatot a Maros Megyei Tanács, az összes politikai párt képviselete és szakembereink megtárgyalták és egyhangúlag elutasították. Ami fontos: mindkét megyei önkormányzat az idei költségvetésébe belefoglalta egy olyan megvalósíthatósági tanulmány elkészítését, amelyet egy jól felkészült szakcég kell elvégezzen, és amelynek alapján eldöntjük, melyek azok a lépések, amelyeket meg kell tennünk. A tanulmány körülbelül márciusra készül el, és remélhetőleg mindkét önkormányzat számára fontos és meggyőző információkat fog nyújtani. Ha az ember ép ésszel gondolkodik, és nem a politikai érdekeket tartja szem előtt, akkor világos, hogy a két repülőtér közötti együttműködés mindkét fél számára csakis előnyös lehet. A két légikikötő közötti 70 kilométer távolság nem jelentős, ha a Mezőségen áthaladó utat felújítják. Az együttműködés közös érdek, távlatilag az egyetlen járható út, ahhoz, hogy a két repülőtér ésszerűen és gazdaságosan fejlődhessen.
