Van fűtés, nincs fűtés

Mivel több mint 3 napja 10oC alá csökkent a hőmérséklet, az Energomur megkezdte a távfűtés szolgáltatását. Legalábbis azoknál a tömbházaknál, amelyek a 15 bérbe adandó kazánházhoz tartoznak.

Tegnaptól 8630 lakrészben van tehát melegítés, viszont 2042-ben nincs, tudniillik ezek a lakrészek a gáz nélkül maradt hőközpontokhoz tartoznak.

Bota Edit, az Energomur szóvivője úgy nyilatkozott, akkor lesz minden lakrészben fűtés, mikor törlesztődnek az E-On-nal szembeni adósságok. Addig a gázvállalat nem fogja megengedni a gázcsapokat a kazánházaknál.

Azonban a fűtött tömbházakban sem működik minden a rendjén: nyomáscsökkenést észleltek egyes zónákban, és veszteségek is vannak már – tette hozzá a szóvivő.

Ezt azzal magyarázza, hogy idén nem hajtottak végre javítást a hálózatban, mert nem volt meg rá a pénzkeret, viszont igyekeznek megoldani a felmerülő problémákat.
A lakosság retteg a magas számláktól, emiatt vannak tömbházak, ahol a lakosok elzárták a melegítést – folytatta Bota Edit.

A pincékben ugyanis két csap található: egyik az Energomuré, a másik a tömbházé. Ez utóbbit a lakosok bármikor elzárhatják, ha úgy döntenek, hogy még nem igénylik a fűtést.

A melegítésért, amint ismeretes, 231 lejt kell majd fizetni, gigakalóriánként.

Slavic Andrea

Share this post

PinIt
scroll to top