Víg évadra készülnek Marosvásárhelyen

Ebben az évadban a szokásosnál több vígjátékot játszik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, ezzel a korábban megfogalmazott nézői elvárásoknak szeretnének megfelelni – mondta el az MTI-nek Kövesdy István rendező, a társulat művészeti vezetője.

„A gazdasági romlás nemcsak a színházat, hanem a nézőket is érintette, így legalább egy kis derűt vihetünk hétköznapjaikba” – jegyezte meg a társulatvezető. Hozzáfűzte: a fiatalokat célozzák meg kortárs művek műsorra tűzésével. „Olyan darabokat kívánunk bemutatni, amelyekben a fiatalok magukra ismernek” – hangsúlyozta Kövesdy István.

A bérleten kívül kínált előadások: Dorota Maslowska Két lengyelül beszélő szegény román című színműve Theodor Cristian Popescu rendezésében, valamint Marius von Mayenburg Lángarc című fekete komédiája (rendező: Király István).
A 2010/2011-es évadban bérletes előadásaik között szerepel Jaroslav Hasek – Spiró György Svejk című komédiája (rendező: Kincses Elemér), Georges Feydeau Bolha a fülbe című bohózata (rendező Kövesdy István), Anton Pavlovics Csehov Platonov című színműve (rendező: Harsányi Zsolt), valamint William Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátéka (rendező: Sorin Militaru).

Az idén a gyerekeknek is kínálnak bérletes előadásokat, mint a Pinokkió című mesemusicalt, Bagossy László A sötétben látó tündér című mesebeszédét Patkó Éva rendezésében, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadását, Nagy Bandó András – Sebestyén Rita: A kiskalácsai királyság című mesejátékát Dézsi Szilárd rendezésében.

A társulat az idén ünnepli a névadó Tompa Miklós születésének centenáriumát, decemberben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel és a Székely Színház Egyesülettel közösen szervezi a jubileumi rendezvényt. Színészbált is rendeznek és az évad során több alkalommal felolvasó színházat tartanak.

Az idény első eseményeként szeptember 8-án adták át az Erdős Irma színművésznő tiszteletére alapított emlékgyűrűt és ösztöndíjat.

Kövesdy István megjegyezte: „Úgy terveztük az idei évadot is, mintha minden a legnagyobb rendben lenne gazdasági szempontból, ezt tettük tavaly is, a produkciós költségek egy részét pályázatok révén teremtettük elő”. Hozzáfűzte: az idén is várják az újabb pályázati kiírásokat, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket.

MTI

Share this post

PinIt
scroll to top