Viteldíjemelést szeretnének a taxisok

A jelenlegi két lejes felső szállítási díj megemelését kérik elsősorban a taxiszolgálatok, de sok cég a rájuk kiszabott illetékeket is sokallja, valamint azt is jelezték, hogy több megállóhelyre lenne szükség.

taxi

A törvény szerint a taxizással foglalkozó cégeknek, magánszemélyeknek ötévente kötelességük megújítani a szállítási engedélyüket. Marosvásárhelyen a legtöbb engedély idén decemberben lejár, ezért folytat a városháza tárgyalásokat a cégekkel májustól. A határozattervezet a városháza honlapján tanulmányozható, és véleményezhető.

Egyes szolgáltatók drasztikus emelést szeretnének, öt lejre szeretnék emelni a maximális viteldíjat. Drágulásra mindenképpen számítani kell, de a városháza illetékes szakosztálya szerint a végső ár semmiképpen nem éri el majd az öt lejt, hiszen az ügyfelek igényeit is figyelembe kell venni.

Több szolgáltató is jelezte ugyanakkor, hogy új megállóhelyekre is szükség lenne, hiszen jelenleg sem az állomáson, sem a Lajos király utcai nagypiac előtt nem tudnak megállni a taxisok, és ezt több utas is sérelmezte.
A vasútállomás elé azért nem hajthatnak be a taxik, mert ott fizetős parkolóhelyeket tartanak fenn.

Forrás: szekelyhon.ro

Share this post

PinIt
scroll to top