Újabb premier-előadással készülnek a marosvásárhelyi Nemzeti Színház színészei. Ezúttal az „Eleven húsban” (În carne vie) című darabot tűzik műsorra, Alina Nelega rendezésében. A Rajiv Joseph által szerzett darab zenei aláfestéséről Vizi Imre, a Vocea României tehetségkutató finalistája gondoskodik.
Az előadást március 19-én mutatják be, délután 18 órától, és március 21-én játsszák újra, a Parching Teremben. A műsort 16 éven felülieknek ajánlják.
Alina Nelega, a darab rendezője és a Színház művészi igazgatója úgy nyiltkozott a darabról, „két nagyszerű színészre szabott előadás, aki a színházunk kollaboránsa, amelyet egy amerikai színész, az amerikai színház fontos hangja, Rajiv Joseph alkotott”.
Hozzátette, eléggé nyers darab, abban az értelemben, hogy nagyon mélyre ás az ember lelkében. Ezért 16 éven felülieknek ajánlják – számolt be a rendező.
Vizi Imre azt vallotta, számára egy kihívás ez az előadás, hiszen általa ismét visszatérhet a színházba. Vizi ugyanis a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem diplomása.