Vlad Ţepeş köré szerveződik a Középkori Fesztivál Segesváron

2013. július 26–28. között kerül megszervezésre, immár 21. alkalommal, a Középkori Fesztivál Segesváron. A rendezvényt a Segesvári Polgármesteri Hivatal és a Segesvár Turisztikai Egyesület szervezi közösen.

Fotó: adevarul.ro

Fotó: adevarul.ro

Az idei fesztivál Vlad Ţepeş, az igazság lovagja téma köré rendeződik, „Legenda és történelem között” alcímmel. „Román hősre alapozott témával állunk a középkort kedvelő közönség elé, és ez nem lehetett más mint Vlad Ţepeş, aki születése által kapcsolódik Segesvárhoz. Ugyanakkor lényegesnek látjuk párhuzamot vonni a valódi Ţepeş és a fikció által kreált Drakula között, amely történet hatására Segesvár turisztikailag felkapott lett.” – nyilatkozta Sorin Raţiu, a Segesvár Turisztikai Egyesület elnöke.

Liviu Pancu, a 21. Középkori Fesztivál művészeti igazgatója szerint, igazi középkor elevenedik majd fel a segesvári várfalak között, és tartalmazni fog mindent ami lovagiasság, színház és zene. A Vlad Ţepeş köré épülő téma kapcsán azt állíja, „sem történelmi rekonstrukcióról, sem történelmi előadásról nem lesz szó”, inkább azon lelki élmények felett síklik át a fesztivál, amelyeket Vlad átélt születésekor, neveltetésekor, és amelyek arra késztették, hogy igazságot követeljen népétől. „Energikus elbeszélését tervezzük az eseményeknek, amelyek Vladból igazságos lovagot faragtak.” – részletezte Liviu Pancu.

Forrás: muresnews.ro

Share this post

PinIt
scroll to top