A nyári időszakban a lakónegyedekben is gomba módra szaporodnak a szabadtéri teraszok, a vendéglátóegységek esténként ide várják klienseiket. Viszont az éjszakába (és csendórába!) nyúló és általában hangoskodással járó sörözések a környék lakóinak álmatlan éjszakákat okoznak.
Pár hónapja tartó bosszankodás után fordult szerkesztőségünkhöz egy idős házaspár, akik Marosvásárhelyen, a Tudor negyedben laknak.
– A tőlünk alig pár méterre lévő üzletkomplexum környékén egymást érik a kocsmák, eddig kettő volt, nemrég nyílt egy harmadik, terasszal, valamint egy játékterem. Nyáron a kocsma elé asztalokat, padokat tesznek ki, amiket éjszakára is kint hagynak. Napközben nincsen gond, viszont este 10 után, miután bezár a kocsma, a teraszán csoportok gyűlnek össze és gyakran éjjel 1 óráig hangoskodnak. Nem részegek, csak hangosan nevetnek, fennhangon beszélgetnek. A tömbház, ahol lakunk, alig pár méterre van a terasztól, nem tudunk aludni. És ez még a jobbik eset, mert hétvégeken a játékteremből éjjel 2-3 órakor távozó vendégek óriási ricsajt csapnak, ordítanak, káromkodnak, előfordult, hogy verekedés tört ki. Hiába van este 10-től csendóra, nincsen nyugalmunk – nehezményezte a nyugdíjas nő.
Este 10 óra után a szomszédok beleegyezésével tarthatnak nyitva
Lapunk érdeklődésére, hogy van-e valamiféle szabályozás, ami védi a lakókat hasonló esetekben, Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi Helyi Rendőrség vezetője, valamint Lupu Adriana, az intézmény kereskedelmi egységek ellenőrzésére szakosodott osztályának a vezetője elmondták, este 10 óráig bármely terasz, amely vendéglátóegység keretében működik, üzemelhet, anélkül, hogy a környéken lakóktól erre engedélyt kellene kérni. A szabályozás szerint a terasz este 10 óra után is nyitva tarthat, viszont ez esetben szükség van a közvetlenül érintett szomszédok írásos beleegyezésére, amit hivatalos formában le kell adni a polgármesteri hivatal engedélyeket kibocsátó osztályára. Ez a rendelkezés a város összes övezetére érvényes – kivételt képeznek a víkendtelepi és a somostetői teraszok, függetlenül attól, hogy vannak-e tömbházak a közelében vagy sem. Hogy milyen távolság értendő a közvetlenül érintett szomszédok fogalom alatt, Lupu Adriana szerint a vonatkozó rendelkezés nem pontosít.
Nem kötelesek összeszedni a teraszt
Kérdésünkre, hogy zárás után a vendéglátóegységek kötelesek-e összeszedni a teraszon lévő asztalokat és székeket, az osztályvezető nemmel válaszolt. – A kereskedelmi egységek négyzetméterenként napra, nem pedig órára fizetnek bért az elfoglalt felület után. Általában, ahol összeszedik, ott óvatosságból teszik, ugyanis a legtöbb egység nem tud éjszakára őrt alkalmazni, aki vigyázzon a bútorra – fűzte hozzá Lupu Adriana.


