Botulizmus gyanújával nyolc gyereket szállítottak a temesvári járvány- és tüdőkórházba. A 3 és 17 év közötti gyermekeket a Temes megyei Fagymag településen élő hivatásos nevelőszülők gondozzák, és az egészségügyi hatóságok szerint valószínűleg az ünnepek alatti házi kolbászfogyasztás következtében fertőződtek meg.
A Temes megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság hétfőn tájékoztatást adott arról, hogy az egyik nevelőcsaládból két gyermek, egy 5 és egy 8 éves, január 9-én először került a lugosi városi kórházba akut gasztro-enterokolitisz miatt. Bár január 15-én elbocsátották őket, otthonukban tovább kellett folytatniuk a kezelést, mivel nem gyógyultak meg teljesen; a merev pupilla és a megereszkedett szemhéj tünetei fennmaradtak.
Január 20-án egy másik nevelőcsaládnál két gyermeknél jelentkeztek nyelési zavarok. A gyermekvédelmi igazgatóság képviselője úgy döntött, hogy az összes érintett gyermeket újra meg kell vizsgálni. Aznap a nevelőszülők a mentőszolgálatot hívtak, és mind a hét kiskorút a lugosi kórházba szállították egészségi állapotuk felmérésére.
A mentőorvos vizsgálat után úgy határozott, hogy csak egy 4 éves, influenzával is kezelt kislánynak és egy 5 éves, tüdőgyulladásos kisfiúnak kell kórházban maradnia.
Január 22-én az 5 éves kisfiú állapota súlyosbodott, lecsökkent oxigén-szaturációt állapítottak meg, így megkezdték az antibiotikumos kezelését. Másnapra a gyermek állapota javult.
Legfrissebb hírek
Január 25-én a kislány állapota romlott, ezért a temesvári Louis Ţurcanu kórházba szállították, majd ahol felmerült a botulizmus gyanúja, átvitték a temesvári Victor Babeş kórházba.
Január 26-án a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság ellenőrzést tartott Fagymagon. A település állatorvosa is jelen volt, mintát vett a fogyasztott élelmiszerekből, de a laboratóriumi vizsgálatok egyik élelmiszer fertőzöttségét sem mutatták ki.
A Temes megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság hétfőn közölte, hogy azóta javult a gyerekek állapota.
A temesvári Victor Babeş kórház hétfőn délben tájékoztatott arról, hogy nyolc gyereket botulizmus tüneteivel kezelnek. Hatuknál nyelési zavarok és megereszkedett szemhéj, kettőjüknél említett tünetek mellett aluszékonyság és gyomorpanaszok is jelentkeztek.
„Az összes gyermeknek már adtuk a botulinum-antitoxint, és az egészségi állapotuk jelentősen javult. Még néhány napig maradnak a kórházban megfigyelésre” – mondta Adelina Marinescu, a kórház infektológus orvosa, hozzátéve, hogy egyelőre nem ismert a fertőzés forrása- számol be az Agerpres.
A botulizmus súlyos mérgezést okoz, amit a Clostridium botulinum baktérium termelte botulinumtoxin vált ki. Ez a toxin az idegrendszert érinti, izombénulást okozva, életveszélyes állapotot is előidézhet. A tünetek közé tartozik az izomgyengeség, légszomj, homályos látás, nyelési nehézségek, emésztési zavarok és akár bénulás is. A baktériumok anaerob (oxigénhiányos) körülmények között szaporodnak az élelmiszerekben.
Az orvosok a botulizmus megelőzésére megfelelő élelmiszer-higiéniát és az élelmiszerek megfelelő hőkezelését javasolják, mivel a magas hőmérséklet elpusztítja a botulinumtoxint.