Június 2-ai, csíkszeredai gyerekkoncertjük sikerén felbuzdulva, a Kővirág együttes Marosvásárhelyen is előadja gyerekeknek és gyermeki lelkületű felnőtteknek szóló műsorát.
A koncertre szerdán, június 13-án, este 6 órától kerül sor a Jazz&Blues Club-ban, a Sinaia utca, 3-as szám alatt. Gyerekek a Semmi Pénzén, diákok és egyetemisták 5 lejért, a felnőttek pedig 8 lejért ugorhatnak be.
A Kővirág együttes 1992 őszén alakult. Alapítója László József.
Az együttes dalait áthatja a sajátos erdélyi hangvétel, az erdélyi problematika. Zenét és irodalmat (verseket) kedvelőkhöz szól, korhatár nélkül. Dalaiba a hagyományos magyar zenék (népdalok, virágénekek) elemei is beépülnek, stílusa sajátos hangvételű, jazz-es hatásokkal gazdagított.
Zenéinek műfaja: verséneklés. A repertoárt elsősorban erdélyi költők (Farkas Árpád, Ferenczes István, Horváth Imre, Kovács András Ferenc, Kányádi Sándor, László Noémi, Adonyi Nagy Mária, Vári Attila, Szilágyi Domokos, Lőrinc József, Máthé Imre) valamint magyar klasszikusok (Ady Endre, József Attila) megzenésített versei alkotják.
Az évek során a Kővirág önálló előadásokat tartott, vagy meghívásoknak tett eleget, kulturális fórumokon, író-olvasó találkozókon vett részt.
Erdélyszerte koncertezett: több alkalommal Marosvásárhelyen, valamint Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Csíkszeredában, Brassóban, Baróton, Nyárádszeredában. Bukarestben a Magyar Kultúra Házában mutatkozott be.
Magyaroszágon, Budapesten az Interfolk Fesztiválon, a Fehérvári Dalostalálkozón, a gyulai várszínházban, a Sárvári Historiás Napokon, Pakson, valamint Dabason és környékén vendégszerepelt.
Az együttes történetében kiemelt helyen szerepel tízéves fennállásának megünneplése 2002 októberében. A jubileum alkalmával rendezte meg a verséneklés első erdélyi fesztiválját, a KŐVIRÁG FESZTIVÁL-t.
A kétnapos rendezvény során, gyerek és felnőtt előadások, koncertek keretében erdélyi, magyarországi, délvídéki, kárpátaljai zenekarok és előadók mutatkoztak be a marosvásárhelyi közönség előtt: a Sebő együttes és Kátai Zoltán históriás énekes Magyarországról, a Credo együttes Kárpátaljáról, Délvídékről Verebes Ernő, a Zyntharew együttes vezetője, valamint az Öves együttes Marosvásárhelyről.
2007-ben többek között Zalaegerszegen vendégszerepelt, részt vett az Énekelt Versek XII. Zentai Fesztiválján, Vajdaságban, amelyen megnyerte a legjobb kötelező megzenésített vers díját, koncertezett a Félszigeten, a Művészetek Völgyében, valamint Budapesten a Dunánál Fesztiválon.