A DEFENDER Műsor és rendezvényszervező iroda, március 5., 6. és 7.-én szervezi a jól ismert magyarországi színművész–zenész házaspár, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra duett koncertturnéját.
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra visszatérnek Marosvásárhelyre, és az esemény további állomásai ezután Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy. A koncerten fellép Buta Árpád Attila, marosvásárhelyi előadóművész is, aki zongorakísérettel operett és musical darabokat ad majd elő. Az esemény emlékezetes úgy művészi, mint színpadi látvány szempontjából.
Bereczki Zoltán 2001-ben végezte tanulmányait a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel.
2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és az Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ban megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is.
2005-ben Súgó Csiga-díjat, 2006-ban Emerton-díjat kapott az év musical színésze kategóriában.
Rendszeresen fellép a Magyar Televízió „Csináljuk a fesztivált” című műsorában, amelynek egyik sorozatát 2007-ben megnyerte.
Ezeket olvastad már?
2011-ben részt vett a TV2 Nagy Duett című műsorában, ahol Peller Mariannal alkotott duettpárost. 2012-ben felkérték a TV2 Megasztár 6 című műsorában zsűritagnak.
Szinetár Dóra, Jászai Mari-díjas színművésznőt 2005. június 17-én veszi feleségül, aki 2001 óta a Budapesti Operettszínház tagja és része az Operett Angyalai formációnak is.
A koncertek helyszínei:
2012, március 5 – Marosvásárhely – Kultúrpalota – 20:00 órai kezdettel
2012, március 6 – Székelyudvarhely – a felújított Ifjúsági Ház – 20:00 órai kezdettel
2012, március 7 – Sepsiszentgyörgy – Szakszervezetek Művelődési Háza – 20:00 órai kezdettel
Jegyeket 35 RON-tól kezdődő áron lehet már elővételben vásárolni:
– Marosvásárhelyen a Kultúrpalota jegypénztáránál
– Székelyudvarhelyen a Star Rádiónál, az Ifjúsági Házban és a Heti Hirdető Székházban
– Sepsiszentgyörgyön a Művelődési Ház jegyirodájában és a színház jegyirodájában.