Jedden és Dózsa Györgyön koncertezik a TransylMania

Maros megyébe érkezett az Erdélyi Magyar Néppárt kampánykaravánja, valamint a párt himnuszát is jegyző TransylMania együttes.

Elsőként Dózsa György (Lukafalva) községben lépnek színpadra május 25-én, pénteken este 8 órától, május 26-án, szombaton Jedden lesznek. Mindkét rendezvényen bemutatkoznak a Néppárt polgármester- és tanácsosjelöltjei, utána pedig a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő TransylMania koncertjére kerül sor.

A TransylMania együttes 2002. június 27-én alakult Baróton. Úgy gondolták, Erdélyben igény van egy etno-rock stílusban játszó, magyar nyelven éneklő zenekarra. Dalaik, feldolgozásaik szűkebb hazájukról, Erdélyről, annak történetéről, illetve történelméről szólnak. Céljuk a hagyományápolás, hagyományőrzés, ezáltal pedig a nemzeti öntudat erősítése.

Share this post

PinIt
scroll to top