Európa újrafelfegyverzési terve: Ursula von der Leyen 800 milliárd eurós védelmi csomagot javasol

Az Európai Bizottság egy ötpontos tervet mutatott be, amely az EU védelmi erőfeszítéseinek gyorsítását és megerősítését célozza. A javaslatot a csütörtöki rendkívüli Európai Tanácsi ülés előtt hozták nyilvánosságra.

Ursula von der Leyen

Fotó: Shutterstock

A tervek szerint az európai védelmi ipar megerősítésére és a katonai képességek növelésére csaknem 800 milliárd eurót különítenek el. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden kijelentette, hogy az EU rugalmasabb költségvetési feltételeket biztosítana a tagállamok számára a védelmi beruházásokhoz, továbbá 150 milliárd euró értékű hitelt és magántőke-mobilizálási programokat is kilátásba helyezett.

A javaslat lehetővé tenné, hogy a tagállamok unós forrásokat is felhasználhassanak védelmi célokra. Von der Leyen hangsúlyozta:

„Veszélyes időket élünk. Nem kell részletezni az előttünk álló fenyegetések súlyos természetét, sem azt, milyen pusztító következményekkel járna, ha ezek a fenyegetések valóra válnának.”

Az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy levelet küldött az unós vezetőknek, amelyben bemutatta a „ReArm Europe” tervet. Ez nem csupán az azonnali védelmi beruházásokat segítené, hanem hosszú távú fejlesztéseket is előrevetít a következő évtizedre.

A terv első lépése a Stabilitási és Növekedési Paktum nemzeti kivételi záradékának aktiválása. Ez lehetőséget ad a tagállamoknak, hogy jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat anélkül, hogy emiatt költségvetési szankciókkal szembesülnének.

„Ha a tagállamok átlagosan GDP-jük 1,5%-ával növelnék védelmi kiadásaikat, ez 650 milliárd eurós költségvetési mozgésteret jelentene.” – mondta von der Leyen.

A javaslat második pillére egy új finanszírozási eszköz, amely 150 milliárd euró értékű hitelt biztosítana a tagállamoknak védelmi beruházásokra.

Von der Leyen említette a páneurópai védelmi kapacitások fejlesztését is, külön kiemelve:

  • Lég- és rakétavédelem
  • Tüzérségi rendszerek
  • Rakéták és lőszerek
  • Drónok és drónellenes rendszerek

A tervezet szerint az unós tagállamok összehangolt beszerzésekkel optimalizálhatják a haderőfejlesztést, miközben növelhetik Ukrajna katonai támogatását is.

„Az EU további lehetőségeket és ösztönzőket fog javasolni azoknak a tagállamoknak, amelyek a kohéziós politikai programok igénybevétele mellett döntenek.” – tette hozzá von der Leyen.

A terv utolsó két pillére a magántőke mozgósítására és az Európai Beruházási Bank szerepének erősítésére összpontosít, hogy felgyorsítsa a Megtakarítási és Befektetési Uniót.

A terv egyértelműen azt mutatja, hogy az EU hosszútávra tervez, miközben azonnali intézkedésekkel is segíti a tagállamokat és Ukrajnát a védelmi kihívások kezelésében.

Share this post

PinIt
scroll to top