Nemcsak a WizzAir légitársaságnak volt virágzó az elmúlt esztendő: a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér is rekordot döntő, több mint 200 ezer utasszámmal zárta a 2011. évet – derült ki az évzáró összesítésekből.
Tavaly ugyanis a légikikötőben pontosan 257 ezer 303 utas fordult meg, ez pedig az eddigi legnagyobb utasforgalmat jelenti, a reptér létezése óta.
2010-hez képest is rohamos növekedést mutatnak a számok, mivelhogy két évvel ezelőtt közel 75 ezren vették csak igénybe a repülőtér szolgáltatásait. Az utasforgalom fellendülésére pedig megvan a magyarázat: ez egyértelműen összefügg a WizzAir marosvásárhelyi járatainak kibővítésével, melyeknek köszönhetően immár 8 európai várossal kerültünk összeköttetésbe.
A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér képviselői szerint, 2011-ben az utolsó gép a németországi Dortmund felé repült, december 31-én, 17.15 órakor, a fedélzetén 114 utassal. Míg 2012 legelső járata január 1-én, 13.10 órakor indult Marosvásárhelyről az olaszországi Bergamo városába, 124 utassal a fedélzeten. Mindkét gép a WizzAir légitársaság repülőgépe volt – erősítették meg a fenti indokot a képviselők.
A tavalyi eredményekre alapozva, a Transilvania repülőtér szilárd reményeket fűz a 2012-es év sikeréhez is. Erre pedig nem kell konkrétabb bizonyíték, mint az, hogy január 5-ig már 3300 utast szolgált ki a légikikötő, amely kifogástalan évkezdésnek könyvelhető.
Foto: citynews.ro