Az ember ül a nézőtéren, várakozással tele. Várja, hogy mi bontakozik ki egy olyan színdarabból, amiben mindössze két szereplő van. Aztán már nem vár semmit, hisz benne él már ő is. Részévé válik az eseményeknek, amik valójában meg sem történnek a színpadon. Érzi a ház hangulatát, és jólesően nyugtázza: gyarló más ember is, tele hibákkal, tele érzelmekkel… elfojtott érzelmekkel, megtagadott érzelmekkel. És azonosul a hősnővel, aki felvállalja a szerelmét.
A szerelmét, aki apja lehetne. Azt érzi, hogy a férfi nem csak a szerelme, hanem gondoskodó apa is egyben, aki pótolja azt a törődést, amit a lány megtagad miatta. Aztán fordul a sors kereke. Nagyot fordul. Eltelnek az esztendők, öreg, beteg ember lesz az apából, özvegy a lányból. És túlcsordulnak az érzelmek. Kitörnek, mint egy láva. Végre őszintén lehet beszélni a múltról, végre lehet kérni az apa áldást, megkésett áldását.
Kilyén Ilka fantasztikus átéléssel játszik. Esendő, megkeseredett asszony, akiben még látni lehet a gyönyörű, karcsú derekú fiatal nőt, a piros, csábító török bugyogóban, amint a férjét várja haza. Látom magam előtt, elmosódott sminkkel… Makra Lajos, az apa szerepében szavak nélkül is remekel. A tekintetével, a beteg ember gesztusaival többet nyújt mint az esetleg kimondott áldással…
Nem írok több részletet a darabról. Pedig kikívánkozik belőlem… Nem írok, mert szeretném, hogy mindenki lássa, átélje, és aztán lassan, napok múltán megeméssze a mondanivalót. Mert van, bőven mondanivalója… Rekviem egy házért…
És rekviem értünk…
Köszönet a darab írójának, Medgyessy Évának, a rendezőnek, Kovács Leventének, Rikának, azaz Kilyén Ilkának, és Makra Lajosnak az élményért! Mélyen megérintett!
A darabot egyébként legközelebb január 26-án, 17:00 órakor lehet megtekinteni a Nemzeti Színház kistermében.
Lakó Péterfi Tünde
