Megerősítette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Verestóy Attila szenátor halálhírét.

Fotó: jurnalul.ro
„A szövetség megdöbbenéssel és mély fájdalommal értesült Verestóy Attila halálhíréről. Verestóy Attila szenátorként, az udvarhelyszéki szervezet elnökeként életét és munkásságát a magyar közösség szolgálatába állította. 63 éves volt. Az RMDSZ saját halottjaként tekint elhunyt kollégájára. Nyugodjon békében!” – áll a szövetség Facebook-oldalán.
Az RMDSZ honlapján olvasható közlemény szerint Verestóy Attila már a kezdetektől, 1989. december 22-étől alapítóként szerepet vállalt a szervezetben, közösségéért végzett tevékenysége szorosan kötődött a parlamenti munkához, a rendszerváltozást követően mindvégig tagja volt a bukaresti törvényhozói testületnek.
„Ilyen volt Verestóy Attila: egy egész életet állított közössége szolgálatába, rendületlenül hitt Székelyföld felemelkedésében. 2008-ban létrehozott Alapítványa pályázatokon keresztül biztosított anyagi támogatást és segítségnyújtást. A Dr. Verestóy Attila Alapítvány filantróp tevékenységének fókuszában a helyi magyar emberek, fiatalok, diákok, egyetemisták, hátrányos helyzetűek, betegek és idősek álltak” – olvasható az RMDSZ honlapján.
Forrás: AGERPRES