Több székelyföldi RMDSZ-vezető ott lesz a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen

RMDSZ logóA Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több székelyföldi politikusa is jelen lesz a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, annak ellenére, hogy szombaton Kelemen Hunor bejelentette: a szövetség nem vesz részt a tiltakozáson.

A maszol.ro portál közlése szerint Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be: a megyei RMDSZ-vezetők és polgármesterek részt vesznek a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen és a demonstráció szervezésébe is besegítenek.

A Kovászna megyei tanács elnöki tisztségét is betöltő Tamás Sándor azzal érvelt, hogy a távolmaradásról nem született testületi határozat a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati ülésén. Az SZKT-ülésen Markó Béla javasolta, hogy az RMDSZ ne vegyen részt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett tüntetésen, Kelemen Hunor pedig kijelentette, ezt az álláspontot támogatták az RMDSZ szűkebb vezető testületei is.

Tamás Sándor sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, jómaga is, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is, és több más háromszéki RMDSZ-es elöljáró is elmegy a marosvásárhelyi megmozdulásra, noha nem értenek egyet azzal, hogy a demonstrációt megpróbálja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kisajátítani.

Az MTI kérdésére Borboly Csaba, a csíkszéki RMDSZ-szervezet elnöke elmondta, tudomása szerint Csíkból is sok RMDSZ-es politikus készül a tüntetésre, sokan vannak azonban olyanok is, akik még nem hoztak döntést ez ügyben. Magát is az utóbbiak közé sorolta a Hargita megyei tanács elnöki tisztségét is betöltő RMDSZ-es politikus. Borboly Csaba rosszallását fejezte ki amiatt, hogy a szervezők bűnbakká próbálják tenni az RMDSZ-t a megmozdulás sikertelensége esetére.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    MTI

    Share this post

    PinIt
    scroll to top