A héten forgatta le első videóklipjét a fiatal marosvásárhelyi srácokból álló együttes, a Vecker. Az együttes a város több helyszínén vette fel a klip jeleneteit.
A Vecker a Nyár illata című dalára készített klipet, alaptörténete egy lány köré épül, ám a történet több síkon forog.
„A Nyár illata a szerelemről, elmúlásról, az őszről, de egyben a nyárba való visszaemlékezésről és annak vágyódásáról szól. Úgy gondoljuk, hogy ez eddig a legjobb dalunk, ezért is döntöttünk úgy, hogy forgatunk rá egy videóklipet.” – mesélte a marosvasarhelyi.info-nak Nemes Tibor, a Vecker énekese.
A dal profi stúdióban készült a Republic Production közreműködésével. A Nyár illata című dalt Szász Hunor, a Vecker gitárosa írta, akinek remek alkotói éve volt, nagyon sok dalt írt idén, legjobb szerzeményére klip is készült. A csapat anyagát Sáji Róbert filmezte.
A leforgatott jelenetek már utómunkán vannak, vélhetően szeptember 20-án láthatja a közönség.