Utazásszervezési üzletágat indít a Wizz Air


Wizz Tours néven utazásszervezési üzletágat indít október 1-jén a Wizz Air – jelentette be a diszkont légitársaság kereskedelmi igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

wizzairOktóbertől repülőjegy és szállás együtt vásárolható, kedvezményesen a Wizz Tours honlapján – mondta Abrán György. Hozzátette: az első évben 25 ezer utazási csomag értékesítésével számol a társaság, ez – csomagonként négy utassal számolva – 100 ezer légi utast jelent.

Az új üzletág mellett, novembertől új járatot is indít a Wizz Air Egyiptomba, a Vörös-tenger mellett fekvő Hurghadába.

Egyúttal télen is üzemelteti a Budapest-Málta útvonalat, mivel az is része lehet az ősztől tavaszig tartó szezonban az üdülési célpontoknak, ahová utazási csomagokat vásárolhatnak az ügyfelek. Kiemelte a kereskedelmi igazgató Dubait, Tel-Avivot és Barcelonát is.

A csomagot vásárlók 30 ezer szállodából választhatnak, háromtól ötcsillagosig. A magyar bevezetéssel egy időben Lengyelországban is elindul a Wizz Tours.

Az utazásszervezési üzletág a légitársaságon belül jött létre, nem leányvállalatként – válaszolta Abrán György, az MTI kérdésére.