Egy fiatal, 33 éves hazai orvos kifejtette, hogy miért érzik szükségét a románok, hogy csúszópénzt adjanak. Saját bevallása szerint ő mindig visszautasította: „Gyakran, amikor ügyeletben kellett maradnom, a kollégák pénzt hagytak nekem, hogy vacsorát tudjak vásárolni”.
A 33 éves orvos egy teljesen más megközelítésből szeretné bemutatni helyzetüket: kevés pénz, kimerítő munka, csekély elégtétel. Vallomásában kifejtette, hogy miért ragaszkodnak a román páciensek csúszópénzzel lefizetni az orvosokat.
„33 éves szakorvos vagyok. Vagyonom a következő: házam nincs, a bankszámlámon pedig van 7000 lej… tartozás. Egy 2002-es évjáratú gépjárműt vezetek, ami a nagybátyámtól maradt hátra (egyébként meg másfél órába telik eljutni a munkahelyemre). Körülbelül ennyi. Nagyjából 1600-1700 lejt keresek egy hónapban az ügyeletes munkából. 9-10 ügyelet esik egy hónapra, gyakran egyik a másik után, ami azt jelenti, hogy legalább 48 órát töltök a kórházban. Ahol nincsenek állások. Önkéntesként járok be naponta, azért, hogy ne essek ki a ritmusból… ez egy sebész szakma. Nincsenek szabad helyek, bár szükség volna rájuk. A kollégáim sorban mennek ki Franciaországba, Angliába, Németországba. Az ügyeletek pokoliak, olyan szempontból, hogy reggel nyolc órától legalább éjjel egy óráig nemigen sikerül leülni. Vannak olyan helyzetek, amikor elfelejtem, hogy mosdóba kell mennem, vagy amikor elhalasztom az ebédet, mivel egymás után jönnek a páciensek.
Hogy miért adnak csúszópénzt a románok? Mert mások előtt szeretnének bemenni. Mert komputertomográfiát akarnak, amiről csak maguk hiszik azt, hogy szükségük van rá, vagy mert éppen mások előtt szeretnének tomográfiai előjegyzést szerezni. Mert az a benyomásuk, hogy azért kell várniuk, mert nem adtak pénzt. Vagy mert azt hiszik ha adnak, majd szebben bánnak velük, jobban odafigyelnek rájuk, több gyógyszert írnak, vagy akármit. A román háziorvosi rendszer egy teljes csőd. Nem akkor küldik a pácienst amikor kellene, nem oda, ahova kellene, nem úgy, ahogyan kellene… tehát minimális vizsgálat, és általában a valóságtól messze álló diagnózis. Én személy szerint teljesen egyformán bánok velük, a sürgősségi eset fontosságának sorrendjében, vagy az érkezés sorrendjében. Legtöbbjük azt képzeli, hogy az övé a legsúlyosabb eset, hogy az egyedüli beteg, vagy hogy az orvos éppen kávézik meg dohányzik. Egy nagy kórházban rengeteg a probléma, amelyek gyakran súlyosabbak és sürgősebbek, mint azoké, akik az ügyeleten várnak.
A magam során sok tízezer lejt adtam, vagy utasítottam már vissza. Még akkor is ha csak 50 lej volt a zsebemben. Gyakran, amikor ügyeletben kellett maradnom, a kollégáim pénzt hagytak nekem, hogy legyen miből vacsorát vásároljak. Nem túlzok, sőt, esküszöm, ez a színtiszta igazság. Személy szerint vettem már a betegeknek ételt, gyógyszert, vagy egyéb szükséges dolgokat a saját pénzemből. A xilint, meg az érzéstelenítő gélt is a saját zsebemből fizetem, mivel éjszaka szükségem lehet rájuk. Ezeket persze nem én használom, hanem a betegeknek. Többé nem töltök álmatlan éjszakákat a transzplantációra felajánlott szervek begyűjtésével, úgysem fizetik ki soha. Nyomtatót vásároltam, amivel az analíziseket és kibocsátókat nyomtatjuk, és a papírlapokat…, de még a kapcsológépet is a saját zsebünkből fizetjük.
Az ügyeletek gyakoriak, nehezek, kimerítőek… este sírni tudnék, annyira fájnak a lábaim a sok állástól. Mindez azért, mert nekem is vannak kifizetésre váró számláim, én is időnként megéhezem… vagy megszomjazom. Tavaly óta még alsóneműt se vásároltam magamnak, és már júliusban vagyunk. Annyi a dolgom, hogy igazából már magánéletem sincsen.
Könyvek. Nem is tudom mióta nem vásároltam. Legtöbbször kinyomtatjuk az európai útmutatókat, vagy elolvassuk az interneten.
Kongresszusok. Egyetlen nemzetközi kongresszuson vettem részt, amit teljes mértékben saját zsebből fizettem, annak idején, amikor még volt fizetésem, és két hónapon keresztül hússzor voltam ügyeletes.
Az a pénz, amit ti az egészségügyi biztosítónak fizettek a következőkre fordítják: egy megműtött beteg kórházi ellátása 10-14 napra valahol 8000 és 20000 lej között mozog. Ha szüksége van tartalék antibiotikumra is, akkor ennél is több. Vagy körülbelül egy hónapot intenzív osztályon töltött páciens esetében a kórházi ellátás felér 20.000, azaz két milliárd régi lejjel is. És ez csak egyetlen beteg esetében.” – írta az orvos az aktual24.ro hírportál fórumára.
